Seeds without borders - Forests as European natural heritage
Kedden, ciprusi projektünk első szakmai napján izgatottan vártuk, hogy találkozhassunk a projektben részt vevő többi nemzet tagjaival. Reggeli után készülődtünk és felszálltunk a buszra, ami a ciprusiak iskolájához vitt minket fél tíz körül. Kezdetben mindenki félénk volt. Az iskolába érve a résztvevő ciprusi diákok nagy szeretettel fogadtak bennünket, így mindannyian megnyugodtunk és barátságok szövődtek.
Itt zajlott az első szakmai programunk. Ezen a programon az egyes országok diákjainak előadást kellett tartaniuk az adott ország növény- és állatvilágáról. Az előadásokat a PPt-ben vagy a Preziben mutatták be. Később a ciprusi diákok is csatlakoztak hozzánk, és együtt meglátogattuk Aphrodité fürdőjét, egy kis patak forrását egy gyönyörű erdőben. Ez a hely egy ciprusi vizes élőhely, ezért erdőrezervátumként védett. Kicsit később folytattuk utunkat Latchiba ebédelni. Amikor megérkeztünk, 30 perc szabadidőnk volt, így a hasznos eltöltés érdekében úgy döntöttünk, hogy leülünk és megiszunk egy kávét, így remek alkalom volt arra, hogy jól megismerjük egymást és barátságokat kezdjünk el. Fél tizenkettő körül ebédeltünk, amely a tenger gyümölcseire koncentrált. Aztán volt még egy kis szabadidőnk, így a tengerben úszni vágyók megkapták a lehetőséget. 14 órakor újra összejöttünk és visszamentünk Paphosba. Addigra a legtöbben jó barátok lettünk, egyre jobb beszélgetések születtek, sokat nevettünk és énekeltünk, így nagyon jól éreztük magunkat együtt. Amikor visszaérkeztünk a szállodába, pihentünk egy órát, majd társasjátékoztunk, és vacsoráztunk. Nem volt több kötelező programunk az éjszakában, így a nemzetiségek ismét remekül szórakozhattak együtt. A lenyűgöző nap boldog befejezése végett a lengyel és a magyar csapat UNO bulit játszott, majd este 23 óra körül mindenki elment aludni.
A projekt második napján busszal Panayiaba mentünk, egy természetvédelmi központba. Itt meghallgattunk egy előadást Ciprus növény- és állatvilágáról, azután pedig egy közeli erdőbe elmentünk terepgyakorlatra, ahol különféle feladatokat kellett megoldanunk az erdő élővilágával kapcsolatban. Délután szabadidőt kaptunk, ezért mi úgy döntöttünk, hogy a tengerparton töltjük az időnket. Este az egyik diáklány szervezett egy összejövetelt a résztvevők számára, ahol megtanulhattuk a különböző nemzetiségek táncait és közösen énekeltünk.
A harmadik, egyben utolsó projektnapon a ciprusi iskolában kezdtük programunkat, ahol online meghallgattuk a spanyol és olasz diákok prezentációját. Ezután szavazással döntöttük el, hogy melyik ország virágáról és fájáról készült a legszebb kép. A szavazatok alapján a mi virágunk kapta a legtöbb voksot.
Ezután Episkopiba látogattunk el egy arborétumba. Ott megnéztünk Ciprus élővilágáról egy videót és részt vettünk egy tárlatvezetésen is. Ezt követően Aphrodité szülőhelyét látogattuk meg, amiről bátran állíthatjuk, hogy a sziget legszebb helyei közé tartozik. A hét lezárásaként este sor került egy búcsúvacsorára egy tipikus helyi vendéglőben. A vacsora vidám hangulatban telt el. Az este végén elbúcsúztunk mindenkitől és összepakoltunk, mert másnap reggel korán indulunk haza.
Handó Júlia, Visser Laura, Horváth Bálint