Újabb virtuális találkozó az Erasmus+ programban
A német munkanyelven zajló Erasmus+ projekt újabb állomásaként Szatmárnémeti volt a házigazdája az öt országhoz tartozó tanulók együttműködésének.
Sajnos a személyes találkozó a járványhelyzet miatt nem jöhetett létre, de a projekt tartalmi elemeit virtuálisan is sikerült megvalósítani.
A találkozó szeptember 27-október 1. között, öt munkanapon keresztül tartott, programja a projekt folytatásaként egy újabb témakör, az egyes partnerországok kultúrájának megismerése köré fonódott.
Az együttműködés fontos eleme,hogy tanítási órákon veszünk részt a partnerországok diákjaival és tanáraival közösen, amit most a személyes jelenlét helyett virtuálisan tudtunk megvalósítani.
Ez - bár nem pótolhatja a személyes találkozást - hordozott magában lehetőségeket is, hiszen új alkalmazásokkal, digitális felületekkel, módszerekkel ismerkedhetünk meg, melyeket alkalmazva közös feladatokat oldottunk meg a virtuális térben. Az új alkalmazások,módszertani ötletek, jó gyakorlatok beépülhetnek mindenpartneriskola tanítási gyakorlatába és megkönnyíthetik a digitális térben való tanulást.
Hogy a gyakorlati feladatok se maradjanak el, barátságkarkötőt készített minden csoport a saját nemzeti szimbólumaival, megmutattuk nemzeti táncainkat, kultúránkat, főztünk nemzeti ételeinkből és mindezeket német nyelven prezentáltuk a többi ország diákjai és tanárai felé.
A projekt közös munkája folytatódik, egyelőre digitális együttműködéssel az eTwinning felületen, de remélhetőleg már fizikai mobilitással a következő találkozón!